Rólunk

Egyesületünk

Bemutatása

A 4 Trainerz SE 2016-ban alakult azzal a céllal, hogy minél több gyermekkel és felnőttel megismertesse és megszerettesse a labdarúgást. Kezdetben az alapító 4 edzővel budapesti óvodákban és iskolákban tartottunk foglalkozásokat. Az első évben közel 300 gyerek ismerte meg programunkat, aminek a középpontjában a labdával való ismerkedés volt színes, játékos gyakorlatokon keresztül. A családok számára már az első évben Szülő-Gyermek Napokat szerveztünk, hogy családi élménnyé varázsolhassuk a labdarúgást. A gyermekek és szüleik nem szerettek volna elszakadni egyesületünktől, ezért a második évben elindítottuk egyesületi programunkat, ahol a Grassroots szellemiség jegyében kezdtük meg a munkát. A sporttelepi edzéseken kiemelt szerepet kap a kreativitás kibontakoztatása, a technikai fejlesztés, a játékintelligencia fejlesztése a labda állandó jelenlétében, sok mérkőzésjátékkal. A Grassroots szellemiség mellett szerettünk volna lehetőséget biztosítani a kiemelten tehetséges gyerekeknek a kibontakozásra, ezért együttműködési megállapodást kötöttünk a Mészöly Focisulival. Az együttműködés keretében évente 10-12 labdarúgónk került el a Mészöly Focisuli kiemelt korosztályos keretébe. Egyesületünkben a mai napig több, mint 1000 gyermek fordult meg intézményi programunkban, közel 80 igazolt labdarúgóval rendelkezünk 4 korosztályban.

Egyesületi

Céljaink

Népszerűsítés

megszerettetni a labdarúgást a budapesti gyermekekkel

Mozgás

rendszeres testmozgásra nevelni a budapesti családokat

Élmények

élményközpontúvá tenni a labdarúgó edzést

Kutatás

labdarúgó tehetségek felkutatása, tehetséggondozás

Női futball

női labdarúgás népszerűsítése, kislányok integrálásra az egyesületi programba

Egyesületi edzéseink helyszíne a BKV Sporttelep, növendékeink számára korosztálytól függően heti 2 vagy 3 edzést biztosítunk. 13 évesnél idősebb labdarúgóink a BKV Előre SE-ben folytatják pályafutásukat.

Képzési

Céljaink

Dinamizmus

Agilitás növelése

Önbizalom

Magabiztosság kialakítása

Produktivitás

Kreativitás kibontakoztatása izgalmas, játékos gyakorlatokon keresztül

Készségek

Technikai fejlesztés, mindkét láb készségszintű használata labdavezetéshez, fordulásokhoz, lövésekhez

Döntéshozatal

Játékintelligenca fejlesztése, maximális számú döntési helyzet megteremtése a gyakorlatokban

Taktika

Pozíciós játék oktatása, a pozíciókhoz kapcsolódó feladatok oktatása labdabirtoklásnál és labdaszerzésnél

Labdaorientált szemlélet

Gyakorlatainkban állandóan jelen van a labda, edzésenként 1500-2000 hasznos labdaérintésre törekszünk

Egyesületi edzéseinkre várunk minden 5 és 11 év közötti lányt és fiút, aki játszani, focizni szeretne!